Zsidó gasztronómiai fesztivál Nyíregyházán

Vasárnap rendezik meg az I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált Nyíregyházán.
 
A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a zsidó kultúrát a többségi társadalom tagjaihoz, továbbörökítse a hagyományokat és segítsen megérteni és megélni a zsidóságot.
A fesztiválra ellátogatók megismerhetik a magyarországi zsidósággal kapcsolatos értékeket, szokásokat és hagyományokat, amelyek így a jövő generációjához is eljuthatnak.
Az ingyenes rendezvény megnyitója után Nógrádi Gergely Brunar - Mortinfern alkonya című könyvének bemutatóján vehetnek részt a látogatók, majd egy Kalandozások a zsidó gasztronómiában című ingyenes kóstolón ismerhetik meg a kóser konyha kulináris világát.



Délután egy kulturális és zenei kavalkád veszi kezdetét, fél kettőtől pedig egy interaktív tárlatvezetésre invitálnak a szervezők A zsinagóga múltja és története címmel.
Később a Zs-faktor elnevezésű programon, a Debreceni Zsidó Hitközség kórusának produkcióján és Verő Tamás főrabbi Kérdezd a rabbit! című előadásán vehetnek részt a látogatók. A rendezvény legifjabb részvevőit kézműves alkotóhellyel várják a szervezők.
A Nyíregyházi Zsidó Hitközség a nyíregyházi zsinagógában várja mindazokat, akik ellátogatnak a gasztronómiai fesztiválra, melyet a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) támogatásával rendeznek meg.
 
 
(MTI)