Tizenkét csapat jutott tovább a Magyarország étele 2023. szakácsversenyen

Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étele 2023. szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén szombaton Felcsúton.
 
Sölch Gellért helyettes államtitkár szerint a versenyzők nem kis feladatra vállalkoztak, hiszen olyan étel elkészítését vállalták, amire egész Magyarország és a Kárpát-medence büszke lehet. Úgy vélte, ehhez a kiváló felkészültség mellett figyelembe kellett venniük az évszázados tradíciókat.



Az elődöntőt holtversenyben nyerte a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével és a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata Bíbor hajnal névre hallgató ételsorával. Sölch Gellért említést tett arról is, hogy a kormány a mostani bizonytalan időkben is igyekszik stabilitást vinni az élet minél több területére, többek között az élelmiszerellátásba is, ezért vezették be az élelmiszere árstopot, ami április 30-ig van érvényben.
Endrédi Zsolt zsűrielnök, az art'Otel Budapest konyhafőnöke elmondta, hogy változatos konyhatechnikákkal találkoztak és minden versenyzőnek elmondták, milyen hibákat követtek el az étel készítése során, miben kell javítaniuk a döntőig.



Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke kiemelte: a magyar gasztronómia akkor újulhat meg, ha a szakma is megújul, s ehhez a Magyarország étele verseny kiváló alapot ad.
Az idei verseny tematikája kötődik Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető.
A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely Magyarországról származó öko, vagy hazai védjegyes termék.
A döntőt március 18-án rendezik meg, szintén Felcsúton, a Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában.
 
(MTI)