Szeptembertől Völgyhétvégék Kapolcson

Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein a részvételt összesen 500 főben maximalizálják, egy-egy hétvégére megnyitnak a Művészetek Völgye kedvenc udvarai is.
 
Szeptember 3-án, a fesztivál első napján hivatalosan is megnyílik Kapolcs új főtere, ami egyúttal új fesztiválhelyszín is lesz az őszi eseménysorozat alatt. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, Hobo, az Anna and the Barbies, a 30Y és az Ivan and the Parazol.
A Főtér színpadán mutatkoznak be először a Némafilmhez filmzenét pályázat nyertesei, akik saját szerzeményüket adják elő élőben a Nemzeti Filmintézet két némafilmjének zenei aláfestéseként. Mint azt a szervezők közleményükben írják, kiállításokkal, társasjátékokkal és a Filmarchívum filmjeivel várja a látogatókat a MűvészVölgy Kúria névre keresztelt, felújított kapolcsi Kastély. A főtéri események mellett egy-egy hétvégére programot hoznak Kapolcsra a Művészetek Völgye udvarai is.



„A Völgyhétvégéket azoknak ajánljuk, akik szívesen töltik a hétvégéjüket a természetben és szeretnek aktívan részt venni beszélgetéseken, előadásokon, művészeti workshopokon, elmerülni egy kiállítás képeiben, kikapcsolódni egy koncerten vagy filmvetítésen. Más lesz az őszi program, mint a Művészetek Völgye, jóval kisebb léptékű mini fesztiválokat tervezünk, betartva a járványügyi előírásokat” – idézi a közlemény Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatóját.
A járványügyi korlátozások miatt a fesztiválon minden helyszín kizárólag jeggyel látogatható, a létszám pedig napi 500 főben lesz maximalizálva.
Bővebb információk a muveszetekvolgye.hu weboldalon találhatók.
 
(MTI)