Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál

A 18. alkalommal megtartott rendezvény közel 140 eseménnyel várja az érdeklődőket augusztus utolsó hétvégéjén.
 
A korábbiaktól eltérően már csütörtökön kezdetét veszi a fesztivál a P'Art Moziban, ahol a Friss Hús Fesztivál díjnyertes rövidfilmjeit vetítik. Pénteken nyílik meg a főképp Szentendrén élő művészekből, festőkből, grafikusokból, szobrászokból, fotósokból álló IKON Csoport kiállítása a Pirk János Múzeumban, Ürményi-Hamar Lehel képzőművész tárlata az Erdész Galériában, majd Dumtsa Forgatag címmel kezdetét veszi az iparművészeti vásár. A Dunakorzón felállított nagyszínpad mellett a város több pontján is zenei események lesznek. A szentendrei nagy kulturális eseményeknél megszokott, így most is lesz tárlatvezetés a város kiállításain.



A Fő téri ÚjMűhely Galéria bábudvarrá alakul, ahol Kárpát-medencei bábművészek szórakoztatják a kicsiket, a belső térben bábművészeti kiállítás lesz, de a MeseCentrum Olvasósarokba is beülhetnek a gyerekek szombaton és vasárnap.
Hagyományosan nagy siker a Házak, udvarok, házigazdák program, amelynek keretében a látogatók megismerkedhetnek a városban élő műhely- és üzlettulajdonosok munkájával. Idén az érdeklődők a többi között ékszerstúdiót, szövő-, kerámia- vagy éppen csokoládéműhelyt kereshetnek fel.



A Tourinform Iroda szervezésében bejárható lesz a városháza. A Fő tér szomszédságában fiatal tervezők és művésztanáruk mutatják be kapszulakollekcióikat egy divatgála keretében, a Templomdombon pedig óriásvásznon örökíthetik meg közösen a résztvevők, hogy mit tartanak a fesztivál legfontosabb jellemzőjének.
 
(MTI)