Sokszínű programkínálattal veszi kezdetét a Hagyományok Háza új évada

Az érdeklődők többek között Tamási Áron egyik művéből készült új zenés-táncos produkciót, valamint három népművészeti, iparművészeti és fotókiállítást is megtekinthetnek.
 
A 20 éves fennállását ünneplő intézményben a tervek szerint minden eddig megszokott programot újraindítanak a táncházaktól a szervezett csoportos gyerekfoglalkozásokon keresztül a tanfolyamokig.
Az első előadások egyike az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes Tamási Áron műve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt című produkciója lesz, amelyet szeptember 17-18-án mutatnak be. A bemutatón kívül különleges jubileumi táncelőadások és koncertek lesznek láthatóak a Hagyományok Házában, az együttes vendége lesz Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, a Duna Művészegyüttes, a 10 éves Tokos zenekar, valamint megemlékeznek az alapító, Rábai Miklós születésének 100. évfordulójáról is.



Szeptemberben Kárpátalján Ungvárra, Erdélyben az Erdélyi Táncháztalálkozó részeként Székelyudvarhelyre, valamint Szentegyházára és Marosvásárhelyre viszi el az együttes műsorait, október végén Londonban mutatják be Liszt-mozaikok című előadásukat. Az esten olyan világhírű művészek működnek közre, mint Alexandre Da Costa hegedűművész és a Royal Filharmonikus Zenekar.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Határtalan Táncfőváros című fesztivált, a határon túli hivatásos együttesek seregszemléjén fellép többek között a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Hargita Székely Nemzeti Együttes, a Maros Művészegyüttes és a Háromszék Táncegyüttes.



Szeptemberben három kiállítás is nyílik. A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban az Ifjú mesterek remekei című tárlat az idei évre a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra beérkező legkiválóbb alkotásokat mutatja be. A Budai Vigadó fotógalériában a 90 éves Timár Sándor - Mesti tiszteletére készült fotókiállítás lesz megtekinthető, a Kallós Zoltán kiállítóteremben pedig a Karsai Zsigmond festőművész és táncos mester előtt tisztelgő, a képzőművészetet és a népművészetet egyszerre megjelenítő kiállítást nézhetik meg az érdeklődők.
A táncos rendezvények közül a legkisebbeknek szóló aprók tánca péntektől indul újra minden pénteken, míg a szombati tánctanfolyammal egybekötött táncházakra szeptember végétől számíthatnak az érdeklődők. Bővebb információk a programokról a www.hagyomanyokhaza.hu weboldalon találhatók.
 
(MTI)