Reflektor: új zenei fesztivál lesz Budapesten

Reflektor néven új zenei fesztivál lesz július 14. és 16. között Budapesten. Az Örs vezér tértől néhány percre, Fehérdűlőn fellép a Temples, a Son Lux, a Squid, a Seafret, a Weval és a Porridge Radio is.
 
A Reflektor missziója, hogy olyan nemzetközi fellépőket mutasson be a három nap alatt, amelyek tőlünk nyugatabbra rendszeres fesztiválszereplők, de itthon csak ritkán vagy egyáltalán nem láthattuk őket élőben. Olyan fesztiválok koncepciójából merítettek, ahol a középpontban a zene áll, és a látogatók délutántól hajnalig hallgathatják az ismert és a feltörekvő előadók koncertjeit.
A kisfesztivál a műfaji keretek széles palettájából válogat. A Reflektor ipari környezetben valósul meg: egy volt kamionmosó ad otthont a rendezvénynek az Élessarok mellett, ami az Örs vezér tértől nem messze fekszik, villamossal percek alatt elérhető.



A fellépők között lesz a 2010-es évek brit neo-pszichedéliájának legsikeresebb formációja, a Temples, amely először jön Magyarországra. Az egyszerre meghitt, mégis grandiózus koncertjeiről ismert amerikai Son Lux a július 14-i csütörtöki nap headlinere. A brightoni posztpunk formáció, a Squid szintén első alkalommal lép fel hazánkban, és legújabb lemezével érkezik az indie rockban utazó Porridge Radio. A gitárzenei frontot erősíti az osztrák pszichedelikus space rock power trió, a Mother's Cake is.
A magyar színtérről a Reflektor fellépői között lesz a Jazzbois, Devil's Trade, iamyank, Superflake, O'Sullivan, a Perrin, az Anahit, a Black Bartók, Böbe, a Flanger Kids, Boebeck, a LavaLava, lesz továbbá Beat on the Brat Classics dj-szett és élőhangszeres Acoustic Minimal Techno Party.
 
(MTI)