Pénteken kezdődik a XVIII. Őrségi Tökfesztivál

Színes programokkal várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig az Őrségi Tökfesztivál, amelynek keretében könyvbemutatót, képzőművészti kiállítást, kézműves foglalkozásokat, kirakodóvásárt, néptánc- és népzenei bemutatókat tartanak és gasztronómiai érdekességeket is kínálnak a résztvevőknek.

A XVIII. Őrségi Tökfesztivált hivatalosan szombaton délelőtt 11 órakor nyitják meg Őriszentpéter központjában, ahol kézműves kirakodóvásár és őrségi termelői piac is várja a látogatókat. Délután népzenei együttesek lépnek fel, illetve vásári komédiások szórakoztatják a közönséget, majd Tóth Vera és zenekara ad élő koncertet, amelyet hagyományos töklámpás felvonulás követ.



Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes szomszédságában felállított színpadon szombaton délelőtt zenés bábjátékkal kedveskednek a legkisebbeknek, majd a Boglya Népzenei Együttes műsorát láthatják és hallhatják, délután pedig a csepregi színjátszók és helyi amatőr együttesek műsorai követik egymást.



A szalafői kézműves udvarban a tökfaragást és a korongozást próbálhatják ki az érdeklődők, a gasztroudvarban pedig a tökmagsajtolás fogásaival ismerkedhetnek és tökből készített tájjellegű ételeket kóstolhatnak.
Ugyancsak Szalafőről indulnak délelőtt és délután is az őrségi gyalogtúrák, melyeknek résztvevői bölényeket és vadlovakat is láthatnak.
Vasárnap délelőtt Őriszentpéteren folytatódnak a családi programok, koncertet ad például az Alma Együttes, de fellép a Fergeteg Néptáncegyüttes, délután bohócműsor szórakoztatja a gyerekeket, végezetül pedig a The Bits Együttes eleveníti fel a legismertebb Beatles számokat.
 
(MTI)