Pénteken kezdődik a Győrkőcfesztivál

Tíz helyszínen ezer program várja a gyermekeket a pénteken este kezdődő 15. Győrkőcfesztiválon, ahol Győr-Moson-Soproni megyeszékhely belvárosa vasárnap estig ismét játszótérré alakul.
 
A nyitóceremóniát a Dunakapu téren tartják, 17 órától óriásjátékok, mesekoncert és utcabál várja a legkisebbeket. Megtartják a hagyományos kulcsátadó ceremóniát is, amelyen a gyermekek megkapják a hétvégére a város kulcsát Dézsi Csaba András polgármestertől.
Szombattól a Radó-szigeti medence színpadnál koncertek és előadások várják a kicsiket. A ligetben festmények elevenednek meg, meg lehet tanulni a tésztagyúrást, ki lehet próbálni a régészetet, valamint az óriásszínezőt, ahol a győri épületeket lehet kiszínezni.



A Radó-szigeten kap helyet a babakert is, ahol a legkisebbek a Gézengúz Alapítvány programjában érzékenyítő és mozgásfejlesztő játékokon vehetnek részt, a Vidám Kölykök Egyesület programján pedig játszhatnak, mozoghatnak és zenélhetnek.
A Meseváros is a Radó-szigeten lesz, ahol egyebek mellett családi filmszínházzal, verklis karaokéval, bábkészítéssel, légfocival, tekergőtekével, lóversenypályával és felhővadászattal várják a gyermekeket.
A vers-játszó-téren könyvet lehet készíteni, kortárs költők műveit újragondolni és találkozni mások mellett Tóth Krisztina író-költővel, Szegedi Katalin író-könyvillusztrátorral, valamint Varró Dániel költő-műfordítóval.
A Radó-szigeten a Vénusz-szobornál magyar népi gyermekjátékhangszereket lehet készíteni, magyar népmesei elemeken alapuló meséket lehet majd hallgatni, ki lehet próbálni az ágyúval való célzást vagy a kulcsvadászatot is, emellett lesz többféle bábelőadás is.



A Vársétánynál berendezett Győrkőc Pihenőben színes napernyők és pikniktakarók alatt lehet majd pihenni vagy logikai készségfejlesztő játékokkal játszani.
A Rába kettős hídnál stratégiai táblás játékokat lehet kipróbálni, az óriás fotófalnál pedig állatidomárrá, tűzzsonglőrré vagy éppen balerinává lehet változni. A várágyúknál logikai kirakó játszóház lesz.
A Bécsi kapu téren a Gubányi István által az elmúlt hetven-nyolcvan évben gyűjtött régi játékokból tekinthető majd meg egy kiállítás, a Tudor Táblajáték Műhely jóvoltából pedig logikai és taktikai játékokkal lehet játszani.
A Kazinczy utcában kézműves vásárt tartanak, a Széchenyi tér pedig ismét vizes játszótérré alakul, ahol vizes játékokkal lehet játszani, emellett fel lehet venni egy tűzoltóruhát és meg lehet nézni belülről egy tűzoltóautót is.
A zárókoncertet vasárnap este hat órától a Bab Társulat és a Vaskakas Bábszínház tartja.
 
(MTI)