Palóc húsvét a füleki várban

Hétfőn immáron 16. alkalommal várják palóc húsvétra a füleki várban a látogatókat.
 
A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződik, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják. A látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél a tojásdíszítés különböző technikáit próbálhatják ki, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait, illetve gyékényből húsvéti figurákat készíthetnek.



A gyermekekre mesekuckó, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás és íjászat vár. A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, népzenei sátor, valamint húsvéti locsolkodás és locsolóvers-mondás gazdagítja a programot.
A vár tövében felállított szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, számos folklóregyüttes szereplésével. Színpadra lép a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes, a gyetvai Datelinka zenekar és a füleki Jánosík Néptáncegyüttes, de a Jánosík Gyermek-néptáncegyüttest, a Foncsik Énekegyüttest és a File Bandát is láthatja a közönség.



Koncertet ad a Budapestről érkező Tárkány Művek. A rendezvényen közreműködik a Motolla Kézműves Baráti Kör, a MeseFigurák Bábszínház, a Füleki Farkasok, a Szabad vágta PT és a BANYA-társulat.
A húsvéti program keretében a vendégek felkereshetik a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és időszaki tárlatát is, a várbelépő értékű jegy a várba és a rendezvényre is érvényes.
 
(MTI)