Örmény hagyományok a szentendrei Skanzenben

Örmények Erdélyben címmel az örmény kultúra és gasztronómia kerül fókuszba a szentendrei Skanzen Erdély tájegységében augusztus 12-én.
 
A látogatók betekintést nyerhetnek az Erdélybe települt örménység szokásaiba, ízvilágába, táncaiba, zenéjébe és az örmény emberek életébe.
A 13 órakor kezdődő eseményt Czárán István, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke nyitja meg. Az Erdély épületegyüttes főterén a Kortárs & Balett Tánccsoport előadása után gasztronómiai bemutatón vehetnek részt az érdeklődők, ahol a tradicionális örmény étel, az angadzsabur leves elkészítésébe pillanthatnak bele. Ezt követően örmény dalokat énekel a NUR zenekar, az örmény irodalomról pedig Távol az Araráttól címmel Várady Mária, az ANI - Budavári Örmény Színház vezetője tart előadást. Az Urartu Örmény Színház táncosai népviselet-bemutatót tartanak, 18 órától zenél a balkáni dallamokat játszó Nevetek zenekar, majd táncház következik a Bekecs zenekarral.



Az erdélyi örmények eredetét, városi szokásait Az örmény kultúra 1001 szála és formája című ideiglenes tárlat mellett Szegedy-Kloska Tamás kurátor és Fabók Dávid, az Erdélyi Örmény Kulturális Központ szerkesztőjének tematikus sétái mutatják be a Skanzen Erdély tájegységében.
 
(MTI)