Nyolc év után újra lesz repülőnap Kecskeméten

Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón az összes olyan repülőeszközt bemutatják, amely napjainkban repül a Magyar Honvédség kötelékében.

A magyar mellett további tucatnyi nemzet légi eszközei is felszállnak Kecskeméten a repülőbázis légterébe. A rendezvényen bemutatkoznak a szárazföldi haderőnem eszközei, valamint a tervek szerint meg lehet tekinteni a magyar fejlesztésű fegyvercsalád prototípusát is. Különböző versenyeket is szerveznek, köztük olyat is, amelynek győztese akár helikopteres repülést is nyerhet.



Tizenkét ország jelezte, hogy kötelékkel részt vesz a nemzetközi repülőnapon, mások mellett a Török Csillagok és a Szaúdi Sólymok is tartanak bemutatót, és több mint húsz nemzetközi hadiipari vállalat is részt vesz a kétnapos rendezvényen.
Nemcsak a légierő, hanem a szárazföldi haderőnem is megjelenik, bemutatót tartanak a különleges műveleti katonák, a területvédelmi ezredek, a honvéd kadétok, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviselteti magát.



Lesznek gyermekprogramok, valamint négy toborzópont is működik majd a rendezvényen, ahol a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat iránt érdeklődőket is várják.
A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 28-29-én tartanadó repülőnap programjairól bővebben lehet tájékozódni a repulonap2021.hu oldalon - hangzott el a műsorban.
 
(turizmus.com)