Nem tervezi a budapesti fürdők bezárását a BGYH

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), energiaválság-forgatókönyvvel készül a télre és mindent megtesz azért, hogy egyetlen fürdőt se kelljen bezárni a magas energiaárak miatt.

Szűts Ildikó vezérigazgató nyilatkozata szerint az idei év eredményes volt, szerencsére a koronavírus utáni vendégforgalom visszarendeződése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Az októberi adatok alapján a budapesti fürdők vendégszám alapján a járvány előtti, 2019-es évhez képest az év első tíz hónapjában 80-85 százalékon állnak. Az árbevétel ugyanakkor körülbelül 110 százalékon van, amelyhez hozzájárult, hogy két alkalommal árat emeltek a külföldiek által is látogatott fürdőkben.



Négy fürdő van, amelyek gázfelhasználás szempontjából meghatározóak: a Széchenyi, a Gellért, a Rudas és a Lukács, ezek a gázfogyasztás több mint 90 százalékát teszik ki. Amennyiben nem kötnek szerződést, akkor ezeknek a fürdőknek a működése, szolgáltatásai ellehetetlenülnek. Ezzel pedig kockáztatták volna a budapesti turizmust is, hiszen Budapest fürdőfőváros és természetesen a BGYH üzleti eredményességét is érintené a döntés, tehát tulajdonképpen nem volt választásuk.



A BGYH még július végén összeállított egy energiaválság-tervet, amelyben minden egyes fürdőben részletesen feltérképezték a fogyasztásokat, például egy szauna esetében akár fűtőszálanként. Így képesek modellezni azt is, hogy ha lekapcsolnak egy szaunakályhát két órára, mennyi energiát spórolhatnak meg vele.
Pesterzsébeten, a Rudasban, a Széchenyiben lesznek takarékossági intézkedések, ez utóbbiban a gőzkabinokat később indítják majd. Reményeik szerint a gázfogyasztásban legalább 30, a távhő- és a villanyszámlában pedig 20-25 százalékot takarítanak így meg. A BGYH 2022-re korábban nagyjából 1,6 milliárd forint energiaköltséggel számolt, ez most nagyjából 4,7-4,8 milliárd forintra nőhet. Ha nincs a válságterv, akkor akár a 6 milliárd forintot is elérhetné az energiaköltségük.
 
(turizmus.com)