Megnyílt az Utazás 2020 kiállítás

Megnyílt az Utazás 2020 kiállítás a Hungexpo Budapest Vásárközpontban. Február 27. és március 1. között 40 ország több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren.
 
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta, hogy a koronavírus miatt egyeztettek a kiállítás megtartásáról, és néhány védelmi intézkedés bevezetésével a megrendezés mellett döntöttek. Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége Olaszország, belföldi díszvendége Eger és térsége – mondta, s kiemelte: Olaszország a világ 5. legnépszerűbb úti célja, a turizmus megjelenése az országhoz köthető. Az olasz turisztikai szakemberektől sokat tanulhatnak a magyarok.
Eger, a belföldi díszvendég pedig a magyar turizmus egyik legsikeresebb szereplője, tavaly a legtöbb szavazatot kapta az év turisztikai települése kategóriában egy szállásfoglaló oldal versenyében.
 


Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke a rendezvényt a turisztikai szakma „alapintézményének” nevezte. Idei újdonság, hogy a kiállításon, az első két napon megrendezik a CheckINN Turisztikai Karrier Expót, amely felvonultatja a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat, közel 50 céggel.
A szervezők szerint az Utazás 2020 rendezvényekre látogatók száma elérheti a 40 ezret.
Az eseményt a Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg. A kiállítással egy időben, de attól függetlenül rendezik meg az ország legnagyobb, extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált, valamint a régió egyetlen Afrika-tematikájú fórumát, az Afrika Expót.
 
(turizmus.com, fotók: MTI)