Magyar furmintok mutatkoztak be az Egyesült Királyságban

Harmadszorra mutattak be magyar furmintokat a Furmint February rendezvényen az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Wines of Hungary UK kommunikációs ügynökség közös szervezésében.
 
Az online mesterkurzuson, amely borkóstoló, üzletfejlesztési találkozó és borpromóciós rendezvény egyben, 21 magyar bor mutatkozott be. A rendezvény célja a furmint, Magyarország egyik legfontosabb fehér szőlőfajtája, és rajta keresztül a magyar borok népszerűsítése a magyar borexport egyik legkiemelkedőbb célpiacán, az Egyesült Királyságban.
A rendezvényen Londonban több mint százan, a topgasztronómiában dolgozó sommelier-k és a szaksajtó képviselői vettek részt. A résztvevők megismerkedhettek a furmint történelmével, a szőlőfajta jellemző termőterületeivel és a belőle készült borok jellegzetességeivel, valamint egy kiadvány segítségével 21 magyar borászat különböző stílusban készült furmint boraival.



A termelők exporttevékenységének támogatására létrejött előadásokat online közvetítették, a résztvevők a nekik előzetesen megküldött mintapalackokkal a saját otthonaikból csatlakoztak a borkóstolóhoz.
Kitértek arra is, hogy a rendezvényt követően, a pandémia-helyzet okozta korlátozások enyhítése után értékesítési verseny indul majd annak érdekében, hogy az importőröket, éttermeket, bárokat, kiskereskedőket ösztönözzék a furmint borok eladására azáltal, hogy borvacsorákon, kóstolókon, különleges ajánlatok részeként kínálják azokat a vendégek, vásárlók számára. A legsikeresebb versenyző díja egy három napos tanulmányút lesz a furmint központjába, Tokajba.

(MTI)