Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Hét héten át, hetven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel várja az egyetemi polgárokat és a város lakóit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja.
 
A fesztivál hivatalos nyitányát hagyományosan április 11-éhez, József Attila születésnapjához kötik. Másnaptól az egyetemi fotópályázat anyagából válogatott kiállítást láthatnak az érdeklődők a rektori épület átriumában.
A minden érdeklődő számára nyitott és többnyire ingyenesen látogathatók programok között szerepelnek kiállítások, koncertek, kerekasztal-beszélgetések, ismeretterjesztő fórumok és színházi előadások.



Maradandó zenei élményt ígér április 12-én este a rektori épületben a Kányádi-est a generációk kedvencének számító Kaláka együttes tolmácsolásában és április 14-én a Resti Kornél zenekar koncertje a Café Radnótiban. A JaMese zenekar lemezbemutatóját május 3-án a Café Radnótiban tartják, míg a Besh o droM kvartett május 4-én lesz a fesztivál vendége. Az Universitas Szimfonikus Zenekar május 17-én tartja tavaszi hangversenyét a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából április 14-én délután szabad versmondásra várják az érdeklődőket a Dugonics téri József Attila szoborhoz. Petőfi Sándor és Arany János barátságáról pedig május 11-én a Szegedi Pinceszínházban látható majd előadás.



Az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetben április 14-én este játékos földrajzi felfedezésekkel, társasjátékokkal és rejtvényekkel várják az érdeklődőket. A Föld napján, április 22-én, az SZTE Füvészkertben tartanak családi napot.
Idén is folytatódik a nagy népszerűségnek örvendő Vers délben sorozat: az egyetem dolgozói és a város polgárai minden nap a déli harangszót követően elmondják kedvenc költeményüket Szent-Györgyi Albert Dugonics téri szobra mellett.
 
(MTI)