Kezdődik a pécsi Múzeum Utca Plusz fesztivál

Történelmi és művészeti programokkal, köztük sok gyerekeknek szóló eseménnyel várja a közönséget a hosszú hétvégén a Janus Pannonius Múzeum Pécsen, a Múzeumutca Plusz fesztiválon.
 
A háromnapos, ingyenes programsorozat nyitányaként péntek délután öt órakor a Kereszt és félhold elnevezésű, a Széchenyi teret is érintő, történelmi felvonulással idézik fel a 14-16. századot. A menetet a magyar középkori zenét játszó Keleti Szél Zenekar vezeti, a Káptalan utcai Históriás Udvarba visszaérkezve is ők zenélnek. Az ország több pontjáról érkező hagyományőrzők egy középkori táborban a korszak viseletével és fegyvereivel, a mindennapi élet eszközeivel ismertetik meg a látogatókat. Ugyanitt szombaton, egy kerekasztal-beszélgetésen a mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményeiről is szó lesz.


 
Az érdeklődők több alkotóműhelyben vehetnek részt, selyemfestés, csempefestés, térhatású képalkotás, stencilnyomtatás, közösségi macskakőfestés várja az alkotni vágyókat. Az érdeklődők a múzeum tematikus tárlatvezetésein ismerhetik meg az utca történetét, a Zsolnay gyár ókori Egyiptom ihlette alkotásait és a Vasarely házaspár művészetét.
A gyerekeknek zeneműhelyet, papírszínházat, régészeti foglalkozásokat tartanak, a KL Színház a Psycho Mutans zenéjével adja elő Patkó Bandi című bábelőadását.


 
A fesztiválon mutatják be a Jelenkor című folyóirat nyári duplaszámát, az eseményen Németh Gábor új regényéből is ízelítőt kapnak az olvasók. Schaár Erzsébet ikonikus Utcájának első kiállítását egykoron barátja, Pilinszky János nyitotta meg, most a mű végső helyén egy rendhagyó Pilinszky-est révén kettejük művészete ismét összeér.
Az eseményen kertmozival ünneplik a negyvenöt éves pécsi animációt: a Vasarely Múzeum falára vetítve jelenik majd meg néhány remekmű részlete.
 
(MTI)