Júniusban nőtt a Liszt Ferenc-repülőtér forgalma

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júniusban 1 208 169 utast szolgált ki.
 
A repülőtér üzemeltetőjének havi összesítése szerint júniusban elérték a három évvel ezelőtti, vagyis a járvány előtti utolsó június utasforgalmának 82 százalékát. A dinamikus emelkedés ellenére a budapesti repülőtéren nem alakultak ki fennakadások, mint a legtöbb európai légikikötőben, az utasok kezelése gördülékeny és folyamatos. A légitársaságok hetente átlagosan 15-20 járatot töröltek, a repülők 68 százaléka indult el időben, vagy legfeljebb 30 perc késéssel.



A teherforgalom az április óta világszinten csökkenő légiáruszállítási volumenek ellenére is stabil. Júniusban a légiáru mennyisége elérte a 14 528 tonnát, ami 4,6 százalékkal kevesebb a tavalyinál, de a 2019. évinél 34,7 százalékkal több. Az év első 6 hónapjában összesen 98 536 tonna légiárut kezelt a repülőtér a közlemény szerint. A Budapest Airport becslése szerint az éves mennyiség meghaladhatja a 200 ezer tonnát.
A korábbi jelentésekből kiderül, hogy az utasforgalom havi összevetésben folyamatosan nőtt az idén. Az évet a budapesti repülőtér a járvány előtti forgalom csaknem 60 százalékán kezdte, az utasforgalom áprilisban már majdnem elért az egymilliót, májusban pedig már meghaladta.
 
(MTI)