Ikarus MiniFeszt a Közlekedési Múzeumban

A Közlekedési Múzeum hétvégén megrendezésre kerülő Ikarus MiniFesztjén ritka Ikarus buszok, szakmai beszélgetések, interaktív tárlatvezetések és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.
 
A Közlekedési Múzeum a tavalyi nagy siker után idén nyár végén is megrendezi Ikarus MiniFeszt elnevezésű programját. Szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között a magyar buszgyártás talán legmeghatározóbb képviselőjének különleges járműveit láthatják az érdeklődők a helyszínen.



A programra legendás buszok érkeznek a BKV Zrt.-től, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-től és magánszemélyektől is. A múzeum járművei közül megtekinthető lesz a híres Faros Ikarus, valamint a 211-es és a 311-es típus is, ráadásul a nagyközönség számára most először lesz látható egy Ikarus 256 autóbusz, amelyet a teljes restaurálás jelenlegi fázisában mutatnak meg a nagyközönségnek.
A kétnapos programban szerepelnek interaktív tárlatvezetések is, ahol a látogatók mások mellett megismerhetik a múzeum gyűjteményéből kiállított, 1926-ban készült Ford T-modellt és ellátogathatnak egy igazi hidegháborús bunkerbe is. A fesztiválon látható lesz 40 méternyi vasúti terepasztal is, amely a rendezvény után is megtekinthető lesz az Északi Járműjavítóban egészen szeptember 4-éig.
 
(MTI)