Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt Budapesten

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
 
Magyarország egyetlen borturisztikai rendezvényének idei vendége a somlói borvidék lesz, a konferencián pedig részt vesz többek között Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, aki a borszabályozás változásairól, a bormarketing lehetőségekről tart előadást. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója a szervezet borpromóciós terveit fogja bemutatni, a Magyar Turizmus Ügynökség képviseletében Gál Zsombor a borturisztikai trendekről beszél majd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig a rendezvény szakmai támogatójaként a bormarketinggel kapcsolatos terveket, döntéseket mutatja be.



A rendezvény lehetőséget ad a tárgyalásokra a borturizmus lehetőségeiről, a látogatók pedig megismerhetik a kiállító borvidékek, pincészetek, turisztikai szolgáltatók kínálatát. A részvételt védettségi igazolványhoz kötik, és a létszámot is korlátozzák, ezért az érdeklődőknek azt javasolják, hogy már most jelentkezzenek a rendezvényre.
 
(MTI)