Háromnapos jazzfesztivált rendeznek Salgótarjánban

A Cotton Club Singers showja nyitja idén Salgótarján jazzfesztiválját, a Jazz Stationt.
 
Pénteken este 18 óra 30 perckor az Erkel Ferenc Vegyeskar és Szécsény Város Gyermekkórusának Gospel Kids című rövid koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Cotton Club Singers mutatja be Abba Jazz Show című produkcióját a József Attila Művelődési Központ színháztermében.
A formáció 17 év után lép újra színpadra Salgótarjánban; mostani előadásuk különlegességét az adja, hogy az együttes mind az öt tagja jelen lesz, és idén most lépnek fel együtt utoljára - közölték a szevezők.



A Jazz Station programjai szombaton 16 órától a Fő téren folytatódnak, ahol megidézik majd a jazz szülőhazáját, Amerikát. A gyerekeket jazzsarok várja. 17 órától Németh Anna és a Singing Girls & Jazz Boys, 18 órától a FivLive Acappella együttes, majd 19 óra 30 perctől az Ed Philips and the Memphis Patrol lép színpadra.
A háromnapos Jazz STation vasárnap 11 órától a Pécsi Gospel Kórus koncertjével zárul az Acélgyári úti Szent József Templomban.
 
(MTI)