Furmint Február a Hagyományok Házában

Csaknem száz termelő több mint kétszáz furmintját ízlelhetik meg a látogatók a 13. Furmint Február Nagy Kóstolón február 2-án Budapesten, a Hagyományok Házában.
 
Csaknem másfél évtizede merült fel először a furmint szőlőfajtát népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek részeként februárban szerte az országban ismét éttermek, borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot.
Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja idén is a Furmint Február Nagy Kóstoló, amelyet a hagyományokhoz híven ezúttal is a hónap első csütörtökén rendeznek meg, a budai Hagyományok Házában.



A Furmint Február mozgalom indulásakor még méltatlanul kevés szó esett a furmintról, mára azonban mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a sok lehetőséget tartogató szőlőfajtával.
A pandémiás időszak után visszatérő Furmint Február Nagy Kóstoló látogatói 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket és mintegy 100 borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek.



Az idei Furmint Február Nagy Kóstolóra a borászatok túlnyomó része ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik majd termelők. Ezenfelül érkeznek többi között mátrai, sőt határon túli furmintok is, a soproni borvidék képviselői pedig idén debütálnak a kóstolón.
A szervezők külön büszkék arra, hogy a kezdeményezés már Európa-szerte hasonló rendezvények életre hívására ösztönzi a furmint kedvelőit, így olyan nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Párizs, Temesvár, Berlin vagy Edinburgh.
 
(MTI)