Fonó-évzáró népzenei, dzsessz és világzenei különlegességekkel

A fellépők között lesz mások mellett Boban Markovic és zenekara, Lakatos Mónika és a Romengo, lesz Jazz Előszilveszter és Fonó Folk Szilveszter.

A szeptember óta tartó Fonó Szerda Visai táncok tanfolyam záróeseményét Lélek szivarfüstje címmel december 22-én tartják, ezen azok is átfogó képet kaphatnak a Mezőség táncos-zenei hagyományairól, akik nem vettek részt az oktatásokon.
A zárógálán felidézik Selyem János, Pulyka Mihály, Papp Samu, Császár Sanyi, Fodor János Jancsika, Kiss Vilmos táncfolyamatait. Visa énekes hagyományairól, valamint a tanfolyam énekes pillanatról Herczku Ágnes előadása ad ízelítőt, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosaival pedig a hajdani táncos mulatságok hangulatát, valamint az adventi időszak meghitt pillanatait idézik fel.



A Boban Markovic produkció december 29-én a Kusturica-filmekből ismert vérbeli balkáni temperamentummal telíti meg a teret. Az évbúcsúztató estre a zenekar együtt érkezik a Romengóval és a Womex-díjas énekesnőjével, Lakatos Mónikával. A Fonó Duplázón a két zenekar együtt is játszik, emellett Boban Markovic Mrak című albumának dalait, a Romengo pedig december elején megjelent Folk utca című lemezét mutatja be.



December 30-án Jazz Előszilveszter lesz három zenekarral a Fonóban. Tálas Áron zongorista és zeneszerző nemrég költözött haza Bázelből, ahol egy évet töltött; triójával második lemezükről, a Little Beggar című albumról játszanak, emellett új számok is elhangzanak. A billentyűs-zeneszerző Kaltenecker Zsolt Mózes Tamarával közös duójával lép színpadra: zenei univerzumuk a dzsessz, a pop, a rock, az elektronikus hangzások, a progresszív elemek és az improvizáció különleges keveréke. A Horváth Tojás Gábor Trió a megjelenés előtt álló Tricks című negyedik lemeze anyagát fogja bemutatni a Fonóban.
A hagyományos Fonó Folkszilveszter idén is a legnagyobb népzenész-néptáncos szilveszteri mulatságnak ígérkezik. Táncházzal búcsúztatják az óévet, az újat a Magyarpalatkai Bandával, Pálházi Bencével és bandájával, illetve a Fanfara Complexával köszöntik.
 
(MTI)