Finn Filmnapokat rendeznek Debrecenben

Először tartanak Finn Filmnapok Debrecenben, az Apolló Moziban, ahol öt alkotást láthat a közönség november 8. és 10. között.
 
A Finn Intézet (Finnagora) első alkalommal rendezi meg a népszerű finn filmfesztivált Debrecenben, hogy Budapesten kívül is bemutathassa a finn mozi újdonságait.
Zaida Bergroth rendezésében a Tove című film lesz az esemény nyitófilmje, amely Tove Janssonról, a mumin nevű figurák megalkotójaként ismert finn-svéd művészről, illetve a háború utáni Helsinkiben töltött életéről szól.



A filmek között szerepel A vak férfi, aki nem akarta megnézni a Titanicot, amely tavaly elnyerte a Velencei Filmfesztivál közönségdíját, valamint szerepelt az Ázsia legnagyobb seregszemléjének számító Busan Nemzetközi Filmfesztivál programjában. A film a vak és mellkasától lefelé lebénult Jaakko perspektíváját mutatja be. Jaakko úgy dönt, hogy elindul felkeresni szerelmét, Sirpát, amihez öt idegen segítségére lesz szüksége. A programban szerepel még az Első hó, Az éjszaka megbocsát és az Acélhölgyek című film.
A Finn Intézet idén februárban 11-ik alkalommal rendezte meg Budapesten a Finn Filmnapokat, amelyek során teltházas vetítéseken hozta közelebb az érdeklődőkhöz a finn filmes világot. A debreceni Finn Filmnapok alkotásai angol és magyar nyelvű felirattal lesznek láthatók.
 
(MTI)