Fesztivállal ünnepli fennállásának 120. évfordulóját a Harley-Davidson Budapesten

A Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó fennállásának 120. évfordulója alkalmából négynapos fesztivált rendez Budapesten, a Puskás Aréna Parkban június 22-25. között.

Kolja Rebstock, a Harley-Davidson EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió alelnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: körülbelül 100 ezer vendégre számítanak, ami a budapesti turizmus számára is nagy lehetőség. A Harley Davidson ötévente látványos keretek között ünnepli az évfordulókat, de a budapesti fesztivál lesz ezek közül a legnagyobb.



Martin Hermansky, a Harley-Davidson EMEA régiókért felelős ügyvezető igazgatója felidézte, hogy az amerikai cégnek már 1928-ban volt magyarországi kereskedelmi képviselete. Mint elmondta, a közép-kelet-európai piacon belül nem a magyarországi a legjelentősebb, de az eladások növekednek.
Tom Ager, a régió marketingigazgatója a zenei kínálatot ismertetve elmondta: az ausztrál Wolfmother és a brit Darkness mellett a Deep Purple legendás gitárosa, Glenn Hughes is fellép korábbi zenekarának klasszikus számaival. A második napon a hat élőzenei színpadon csak női eladókat láthat majd a közönség, a magyar zenekarok közül az Anna and the Barbies zenél majd. Június 24-én az idén 40 éves Pokolgép és az Edda Művek is fellép.



A beltéri kiállításokon az ikonikus amerikai motorkerékpárgyártó történetét ismerhetik meg a nézők. A Harley-Davidson Expo mellett a professzionális épített motorok bemutatóját is megrendezik a helyszínen.
A fesztivál egyik leglátványosabb része a június 24-re tervezett motorosfelvonulás lesz. Mint elmondta: 50-80 országból várnak vendégeket, és minden ország képviseletében egy-egy motoros országa lobogójával vonulhat majd végig a Dózsa György úton.
 
(MTI)