Esély van a nyári belföldi rekordforgalomra

Hétről-hétre nő az előfoglalások száma a vidéki szálláshelyeken, a nyári hónapokra már havonta csaknem egymillió vendégéjszakát lekötöttek.
 
Guller Zoltán, a MTÜ vezérigazgatója kifejtette: „A belföldi turizmus a koronavírus miatti lezárásokig soha nem látott eredményeket ért el, s ugyan tavaly tavasszal azonnal reagált a válságra, végül az elmúlt harminc év legjobb főszezonját produkálta, amire idén is esély van.”
Mint rámutatott, az adatok alapján a Balaton-térség szálláshelyei a legnépszerűbbek, őket követi a Mátra-Bükk, Debrecen és térsége, illetve Budapest környéke.



Balaton a nyári hónapokban megtelt, nincs szüksége reklámra, de a fejlesztések nem maradnak el. „Támogatjuk az elektromos hajózás elterjedését, több szálloda épül, számos strand megújul, és jövő tavasszal új kompot állítunk forgalomba” – említette. A vezérigazgató kitért arra is, hogy a külföldiek elmaradása miatt Budapest helyzete még kevésbé lesz kedvező. Szerinte ezen segíthet, ha a magyar utazók a fővárosra is lehetséges úti célként tekintenek.
Megjegyezte továbbá, hogy az ügynökség nemzetközi kampányokat is indít, hogy már a határok megnyitása előtt Magyarországgal tervezzenek a külföldi utazók. Nemrégiben a V4-országok is megállapodtak, miszerint közös vendégvonzó kampánnyal készülnek, hogy a visegrádi térség turisztikai kínálata felé tereljék a külföldieket.



A szakember beszélt az állami támogatásokról is, melyek „a járvány berobbanása, azaz 2020 tavasza óta az meghaladják a kétmilliárd eurót a turizmusban, ami nemzetközi szinten is példaértékű. Az intézkedések között lényegében a segítségnyújtás teljes spektruma megtalálható: bértámogatás, járulékkedvezmény, hitelmoratórium, nullaszázalékos hitelprogram, az idegenforgalmi adó és a cégek által fizetendő turizmusfejlesztési hozzájárulás felfüggesztése, teraszdíjak elengedése, ötszázalékos áfa a házhoz szállításban, illetve a Szép-kártya kedvezményei”.
 
(MTI/turizmus.com)