Egy hónap alatt háromszázezer utast fogadott az új ferihegyi utasmóló

Január 15-ei átadása óta háromszázezer induló és érkező utast fogadott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új beszállítócsarnoka.
 
A közlemény szerint az 1-es móló a nyári csúcsszezonra készül el teljesen. Az utasok a visszajelzések alapján már most rendkívül elégedettek a fejlesztéssel.
Az 1-es móló jelenleg öt állandó és egy ideiglenes beszállítókapuval üzemel, amelyek a korábbinál sokkal kényelmesebb várakozást tesznek lehetővé. A móló beüzemelése óta elérhető publikus wifiszolgáltatás mellett már minden ülőpadba USB-s mobiltöltőt is beépítettek. A beszállócsarnok digitális és statikus információs tábláit pedig a Budapest Airport folyamatosan finomhangolja az utasok még jobb kiszolgálása érdekében.
A korábbi alapszintű beszállítócsarnok helyén megkezdődött az épület délkeleti szárnyának építése, amely újabb nyolc beszállítókapuval növeli az épület kiszolgálókapacitásait. A második ütem átadásával összesen 11 500 négyzetméteresre növekszik a repülőtér schengeni forgalmát kiszolgáló utasmóló.
 
(MTI)