Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen

Több mint 70 ingyenes programmal várja az érdeklődőket a Déryné Fesztivál július 19. és 23. között.
 
A Déryné Társulat klasszikus és felolvasószínházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de néptáncelőadás és az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban. A fesztivál idén először ad otthont a Déryné Program által életre hívott KultUp projekt és a Rákóczi Szövetség együttműködésében létrejött KultCamp tábornak, amelynek köszönhetően 450 középiskolás érkezik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyre határon innen és túlról.



A fesztivált a Déryné Társulat Szemet szemért című előadása nyitja, melyet Kis Domonkos Márk állított színpadra, de legújabb produkciójukat, a Lovagias ügy című bohózatot is bemutatják július 22-én a Völgyszínházban, Bakos-Kiss Gábor rendezésével, Dányi Krisztiánnal a főszerepben.
A társulat színművészeivel a filmvásznon is találkozhatnak az érdeklődők, hiszen a Déryné ifjasszony című előadásból készített tévéjátékot is levetítik. A gyermekprogramoknak a széphalmi Kazinczy Ferenc emlékpark ad otthont, ahol július 21-én a Petőfi percei című előadás lesz látható Havasi Péter főszereplésével.
A kicsiknek szóló programok között ott lesz a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A csillagszemű juhász című előadása, de érkezik a Bab Társulat, a Langaléta Garabonciások, valamint Naninski és Figaro a Repülő akrobaták című produkcióval.



A szervezők felolvasószínházzal is készülnek: a fesztivál csütörtöki napján Heltai Jenőtől A tündérlaki lányok, szombaton pedig Az ördög három aranyhajszála című mesejáték lesz hallható. A Déryné Társulat előadásai mellett július 20-án a Völgyszínházban lesz látható a Forrás Néptáncegyüttes Mestermunka című táncelőadása, másnap pedig az István, a király című rockoperát viszi színpadra a Várudvari Nyári Színház.
A zárónapon a Két összeillő ember című produkciót láthatja a közönség a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. Fabók Mancsi Bábszínháza az Azért a kis bolondságért című vásári bábjátékkal és A halhatatlanság országa című előadással indul útnak a Déryné Fesztivál keretében: mesékkel és pajzán históriákkal várja a közönséget Hollóházán, Füzérradványon, Nyírin, Mikóházán, Alsóbereckin és Füzérkajatán.
A színházi programok mellett a szervezők a zenére is nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen az Ungvári Borteraszon többek között a Csík Zenekar, a Budapest Jazz Orchestra, a Kaláka és a Bohemian Betyars ad koncertet. Nagy Szilárd és Ragány Misa, Réthy Zsazsával kiegészülve a Zsólyomkai pincesorra érkezik, de Papp Sándor gitárművész. valamint Újhelyi Kinga és barátai is fellépnek.
 
(MTI)