Déryné Fesztivál

Több mint 70 ingyenes program, koncertek, színházi előadások, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket öt nap alatt 11 helyszínen a Déryné Fesztiválon, amelyet Sátoraljaújhelyen tartanak július 17. és 21. között.
 
A fesztivált negyedik alkalommal rendezik meg; tavaly több mint ötezren vettek részt az eseményen, a szervezők reményei szerint ezt a számot idén meghaladják.
A rendezvény július 17-én, a Tündérlaki lányok című előadással veszi kezdetét. A programok között szerepel Kazinczy Ferenc sírjának koszorúzása is. A zenei események között megtalálható a 4s Street, a The Biebers, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Magashegyi Underground, az Aurevoir, a Kaláka koncertje is és a Boban Markovic Orkestar is fellép.



A KultCamp elnevezésű eseményre, amely verseny, fesztivál és tábor egyszerre, 450 diákot várnak, közülük 225-en érkeznek határon túlról a Rákóczi Szövetség jóvoltából, 225-en pedig az egész éves KultUp témanapjaik résztvevői közül érkeznek.
 
 
(MTI)