Csütörtöktől 140 étterem várja fix árú menüsorral a vendégeket

Csütörtöktől országszerte mintegy 140 étterem várja háromfogásos, fix árú menüsorral a vendégeket az Országos Étterem Hét elnevezésű program keretében október 16-ig.
 
A vendéglátóhelyek három árkategóriában kínálják a speciálisan erre az alkalomra összeállított, háromfogásos menüket a vendégeknek. A látogatók többek közt olyan ritka alapanyagokból készült ételeket is megkóstolhatnak, mint a keszthelyi tokhal, a fürj, a Szent Jakab kagyló, a polip, a vaddisznó, az ördöghal, vagy a kardhal, és olyan fogásokat próbálhatnak ki, mint a konyakos libamáj brulée, a bikavéres marhapofa, a rántott süllőpofa, a kakas Ramen, a hargitai csorba, a magyar tarka steak, az argentin rib-eye steak vagy a pirított borjúmirigy.



A program nem csak a vendégeknek, de a vendéglátóknak is jó lehetőség, hiszen a szektor komolyan küzd a drasztikusan emelkedő költségekkel és a fizetővendégek elmaradásának problémájával. Az előző évek tapasztalatai alapján az eseményt évente több mint húszezer vendég látogatja, ami naponta 2000-2200 fő plusz bevételt jelent az éttermeknek. A jelen helyzetben ez nagy segítség a magyar vendéglátóiparnak, és a mögöttük álló alapanyag-beszállítóknak egyaránt.



Asztalt foglalni az eseményre limitált számban a program weboldalán lehetséges.
 
(MTI)