Bölcskei Duna Fesztivál

Kiállítások, koncertek, gyermekprogramok várják a közönséget június 28. és 30. között Bölcskén, a második Duna Fesztiválon.
 
A háromnapos eseményt a Szent András kastélyban a nemzetközi Duna naphoz kapcsolódva rendezik meg. A héthektáros ősparkkal övezett, klasszicista műemlék kastélyban lesz filmvetítés, népviseleti bemutató, termelői kirakodó vásár, és a magasból, függesztett hőlégballonról lehet majd megnézni a környéket.



A fesztiválon fellép a Skorpió és Dinamit együttesből is ismert Papp Gyula rockzenész, a Hesz Ádám Elektrik, Asharti Szabó Andrea, a Weisz Gábor-Lisztes Jenő Project, vendég lesz Gerebics Sándor filmrendező, valamint a Duna régió osztrák, német, erdélyi, szerb és ukrán festőművészei, köztük Keselyák Rita. A látogatók betekintést kapnak a filmkészítés kulisszatitkaiba, és megismerhetik a Duna menti országok kulturális örökségét.
A családi programok közt interaktív meseelőadások, kézműves foglalkozások és játékos környezetvédelmi bemutatók kerülnek megrendezésre, az idősebbeknek filmvetítést, kerttervezésről szóló előadásokat, szenior táncbemutatót tartanak.



A nemzetközi Duna napot huszadik alkalommal rendezik meg idén a folyó menti országokban a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság kezdeményezésére, a Duna védelmi egyezmény 1994-es aláírásának évfordulóján. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a Duna védelmének fontosságára és a régió kulturális sokszínűségére.
 
(MTI)