Augusztusban Zempléni Fesztivál

Csaknem 20 település mintegy negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat a Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között.
 
Az immár 32. alkalommal megrendezendő fesztiválon többek között fellép a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ), Balázs János és Lackfi János, a Pannon Filharmonikusok, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Talamba Ütőegyüttes, Szekeres Adrienn és László Boldizsár, valamint a Cantemus Gyermekkar is.
A zenés színházi játéktól kezdve a jazz- és swingműsorokig sok stílus és műfaj képviselteti magát a fesztivál idei programkínálatában. Az érdeklődők komolyzenei és filmzenei koncerten is részt vehetnek, emellett a színház, a népzene, a tánc és a világzene kedvelőinek is kínálnak programokat a szervezők.



A rendezvény programkínálatához sokszor kapcsolódik gasztronómiai élmény is, lehetőség lesz borkóstolásra, vacsorázásra és uzsonnázásra is, több gyermekprogrammal, kamaraprodukcióval és kiállítással is várják a látogatókat.
Az augusztus 11-i nyitókoncerten idén magyar műsorral készül a Budafoki Dohnányi Zenekar: első felében két, a BDZ kötelékébe tartozó kortárs zeneszerző, Gyöngyösi Levente és Szüts Apor műveit mutatják be. A hangverseny második felében a magyar zenetörténet két kiemelkedő alkotása, Bartók Béla Táncszvitje és Kodály Zoltán Galántai táncok műve szólal meg a sárospataki Rákóczi-vár udvarán.



Saint-Saëns Az Állatok farsangja című műve elevenedik meg a sárospataki Református Kollégium Imatermében augusztus 12-én. A francia zeneszerző zeneműve ezúttal Rameau, Bartók és Rimszkij-Korszakov a műsorba jól illeszkedő tematikájú műveivel egészül ki. A tételek előtt Lackfi János olvassa fel a darabhoz írt verseit a mű főszereplőiről, az előadáson pedig Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész játékát élvezheti a közönség.
Augusztus 12-én Szabad egy bécsi táncra? címmel rendez bécsi estet a BDZ a szerencsi Rákóczi-várban. Az esten Strauss és Guido Mancusi művek csendülnek fel, vezényel Guido Mancusi. Az idei fesztivál egyik kiemelt programja Shakespeare és Korngold Sok hűhó semmiért című zenés színházi játéka a Müpa és a BDZ közös előadásában. A produkciót a sárospataki Rákóczi-várban láthatja a közönség augusztus 13-án.
A swing is központi szerepet kap a fesztiválon: augusztus 14-én a sárospataki SRK Wáberer Sportcentrumban adja elő Frank Sinatra Szimfonikus Swingestjét a Pannon Filharmonikusok zenekar.
A Zempléni Fesztivál elmaradhatatlan programja a BDZ Megérthető zene koncertje, mely egy különleges családi program Hollerung Gábor karmesteri ismertetőjével. A koncertet idén augusztus 19-én Sárospatakon rendezik meg, középpontjában Joseph Haydn A teremtés című műve áll.
 
(MTI)