Augusztus végéig tart a Dunakanyar Művészeti Fesztivál

A Dunakanyar kikötőiben augusztus végéig várják kulturális rendezvények a látogatókat a hétvégéken.
 
Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára azt mondta, hogy a 300 milliárdos Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban helyet kapott a szálláshelyek minőségi fejlesztése, amellyel megerősödhet a turizmus jövedelemtermelő képessége. Hozzátette, hogy rengeteg fejlesztés történik a visegrádi térségében is, például megújulnak a Nagyvillám sípálya szolgáltatásai, a Mogyoró-hegyen tematikus játszótér épül, autós panorámapontokat alakítanak ki. Megújult Budapest és Pest megye 15 vízitúra-megállóhelye Szobtól Dömsödig.



Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, azt mondta, hogy tavaly a MAHART PassNave-val közösen elindított dunakanyari hajós körjáratoknak 120 ezer utasa volt. Ez a program idén azzal bővült, hogy minden kikötőben kulturális programok fogadják az idelátogatókat egészen augusztus végéig, minden hétvégén.
A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben rendezi meg idén első alkalommal a Dunakanyar Művészeti Fesztivált, amely péntekenként, szombatonként és vasárnaponként kínál színes kulturális programokat.
 
(MTI)