Véget ért a Kékszalag

A versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, az első helyet 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty szerezte meg.
 
A limitidőn belüli utolsó befutó szombat reggel 4 óra 42 perckor az Erdélyi Dániel kormányozta Prevento lett, a legénységet a célban a győztes a hagyományok szerint pezsgővel köszöntötte. A Fifty-Fifty – egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán – az általa 2014-ben felállított 7 óra 13 perc 57 másodperces pályacsúcsot döntötte meg 36 másodperccel.



Az élen végző hajó legénységének tagjai Józsa Márton kormányos mellett Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Dénes Bence Dániel, Erőss Loránd János és Józsa-Kovács Attila.
Józsa Márton hajója harmadik győzelmét aratta a versenyen 2012 és 2014 után.
Az M4 Sport csatornának nyilatkozó Józsa Márton a kedvező széljárást emelte ki, amelynek köszönhetően a Raiffeisen Fifty-Fifty a rajt után egyből az élre tört, és később is el tudott lépni az üldözőktől.



A verseny honlapján számoltak be arról, hogy csütörtök délelőtt Balatonalmádi előtt egy manőver közben elsüllyedt egy hajó. Az Anibel kapitánya, Pető Béla a szervezőknek megerősítette, hogy a balesetben nem sérült meg senki.
A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út várt, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladtak, és Keszthelynél fordulva tértek vissza Balatonfüredre.
 
(MTI)