Vedd a nógrádit! fesztivál Hollókőn

A Nógrád megyei helyi termékeket és ízeket népszerűsíti a Vedd a nógrádit! fesztivál, amelyet szombaton rendeznek meg Hollókőn.
 
Kelecsényi Péter tájékoztatása szerint Hollókő a megye egyik legjelentősebb turisztikai helyszíneként szinte minden rendezvényén hangsúlyt helyez a helyi termékek megismertetésére, ezért esett a választás a világörökségi falura a Nógrád Megye Önkormányzat által szervezett, helyi termelőknek bemutatkozási lehetőséget biztosító fesztivál helyszínéül.
A Vedd a nógrádit! termelői piac nemcsak vásárral, de kóstolóval is várja az érdeklődőket 11 órától kora estig, a fesztiválon emellett bemutatkoznak a megye gasztronómiai rendezvényei is.



A színpadi programok sorát délben a Hollókő Néptáncegyüttes nyitja, majd látható és hallható lesz a Nógrád Táncegyüttes, a Folt népzenei együttes és a Folk on 45. Késő délután a Desperado, este nyolctól pedig jubileumi turnéja keretében Péter Szabó Szilvia ad nagykoncertet a hollókői Pajtaárok színpadon.
A Vedd a nógrádit! programot a vidék megtartóképességének és az egymás iránt érzett felelősségtudat erősítésének szándékával dolgozta ki Nógrád Megye Önkormányzata A megyei identitás erősítése Nógrádban című pályázat keretében.
 
(MTI)