Új görög, bolgár és horvát járatok a Ryanairtől

54 útvonalon heti közel 200 járatot kínál az idén nyáron a magyarországi utasoknak a Ryanair.

Nyolc új útvonalon is bejelentette az ír fapados a járatindítást. Az új úti célok olyan népszerű nyaralódesztinációkban találhatók, mint Görögország, Horvátország és Bulgária. A járatbővítésre a magyarországi oltási program előrehaladása és Európa nyári újranyitása ad lehetőséget – áll a légitársaság közleményében.
A nyolc most bejelentett nyolc új járat a következő: Bologna – heti két járat, Burgasz – heti két járat, Chania – heti három járat, Rodosz – heti három járat, Mykonos – heti két járat, Szófia – heti két járat, Zadar – heti két járat, Zakynthos - heti két járat.


 
A nyári szezonban hat repülőgépet állomásoztat Budapesten a Ryanair. A már korábban is repült úti célok között olyan népszerű üdülőhelyek találhatók, mint Malaga, Palma, Bari, Pafosz, Burgasz, Málta vagy Palermo, továbbá olyan népszerű európai nagyvárosok, mint Róma, Madrid, Koppenhága és London.



A Ryanair kereskedelmi igazgatója, Jason McGuinness így kommentálta a bejelentést: „Az oltási programok előrehaladásával párhuzamosan várhatóan jelentősen nőni fog a légi járatok iránti kereslet. Ezzel összhangban növeltük nyári magyarországi kínálatunkat. Az utazók nyugodtan lefoglalhatják nyaralásukat, mert ha valami miatt mégsem tudnak elutazni, maximum két alkalommal ingyenesen átfoglalhatják a repülőjegyüket 2021 októberéig.”
 
(turizmus.com)