Új fejlesztésekkel várja a látogatókat a Budakeszi Vadaspark

Madárröpdékkel, kifutókkal és foglalkoztató térrel várja tavasszal látogatóit a Budakeszi Vadaspark.
 
Szabó Péter, a Vadaspark igazgatója arról beszélt, hogy Budapest környékének egyik legkedveltebb ökoturisztikai célpontja a Budakeszi Vadaspark, amely évente kétszázezer látogatót fogad. A mostani újdonságok közül a leglátványosabb a nyolc röpde és kifutó, amelyek 200 négyzetméteren (legmagasabb pontjain hatméteres belmagassággal) adnak otthont az erdei madaraknak. Az új kifutó lehetőséget ad a Vadmacska fajmegőrzési program részeként a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen megmentett vadmacska-kölykök tartós elhelyezésére.



A bejárat mellett több mint 80 látogató befogadására alkalmas foglalkoztató tér épült, amely pihenő és étkező, de a környezeti nevelési programok helyszínéül is szolgál. Kiépült 200 méter úthálózat, a hozzá tartozó közmű és elektromos vezetékekkel, amely mintegy 15 ezer négyzetméterrel bővíti a látogatható területet. Igazi különlegességként említette az igazgató a tematikus játszóteret és tanösvényt, amely a méhek, darazsak fontosságára hívja fel a figyelmet.
A fejlesztések a Magyar Természetjáró Szövetség és a Vadasparkot fenntartó Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével valósulhattak meg pályázati forrásból, amelynek a Vadasparkot érintő része 120 millió forint értékű. 
 
(MTI)