Több tízmilliárd forinttal segítette eddig a bajba jutott vállalkozásokat a Széchenyi Turisztikai Ká

Március végéig több mint 55 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban 1550 vállalkozó.
 
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint tavaly szeptember óta segíti a járvány által leginkább sújtott turisztikai ágazat szereplőit a nehéz időszak átvészelésében a Széchenyi Turisztikai Kártya, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az MTÜ és a KAVOSZ Zrt. közös törekvéseinek köszönhetően jött létre. A konstrukcióban a kedvezményes feltételrendszerű folyószámlahitel kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatással, illetve költségtámogatással vehető igénybe. A tapasztalatok alapján a vállalkozásoknak elsődleges a napi kiadásaik finanszírozása.



A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. adatai szerint március 31-ig hitelkérelmet beadott 1550 vállalkozás 66 százaléka vidéki, 34 százaléka budapesti székhelyű. A teljes összeg 40 százalékát a vendéglátás, 19 százalékát pedig a szállodai szolgáltatás igényelte. Szintén kiemelkedő még az utazásszervezők részesedése 13 százalékkal, őket a szárazföldi személyszállítás követi a sorban 7 százalékos, illetve a konferencia- és kereskedelmibemutató-szervezés 4 százalékos aránnyal. Az átlagosan igényelt hitelösszeg 35,7 millió forint. A programban 100 milliárd forint áll rendelkezésre.
A tájékoztatás szerint a kedvezményes feltételrendszerű Széchenyi Turisztikai Kártyával a vállalkozások legfeljebb hároméves futamidejű, szabad felhasználású, akár bérre, működési költségekre egyéb kiadások finanszírozására is fordítható folyószámlahitelt igényelhetnek 250 millió forint maximális összegig. A kormányzat a hitel teljes futamidejére 100 százalék kamattámogatást, 100 százalék bírálati díjtámogatást és 100 százalék kezelési költségtámogatást nyújt.
 
(MTI)