Több százmilliárd forint támogatást nyújtott a kormány a turizmus támogatására

A kormány összehangolt intézkedéssorozattal segítette az ágazatot, és számos lépést tett az itt dolgozó vállalkozások érdekében.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy az elmúlt években a turisztikai szektor a magyar gazdaság húzóágazata volt, komoly hozzáadott értéket nyújtott. A világjárvány márciusi kitörésekor ezért a kormány azonnal és nagyon határozottan lépett annak érdekében, hogy segítse az ágazat talpon maradását. Kiemelte, hogy adó-, és járulékkedvezményeket jelentettek be, szálláshely fejlesztési támogatásokat nyújtottak, a fesztiválok támogatásáról döntöttek, és kedvezményes hiteleket biztosítottak.
Beszámolója szerint a Kisfaludy programban 150 milliárd forintot biztosítanak a magyarországi szálláshelyek teljes körű megújítását célzó program utolsó szakaszának megvalósítására. Ebből 85 milliárd forint keret összegű támogatásra pályázhattak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésre, vagy felújításra.



Egy másik, 60 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázaton a vidéki Magyarország magánszálláshelyei és egyéb szálláshelyei juthattak szobánként 1 millió forintos támogatáshoz.
A strandfejlesztések is folytatódtak: a program első három ütemében 114 strand újult meg több mint 9 milliárd forintból, a negyedik, augusztusban meghirdetett ütemben pedig a szabadvízi strandok megújulására fordítanak 3 milliárd forintot.
A kormányszóvivő jelezte, hogy a támogatások sokrétűek, a szektor legtöbb szereplőjét segítik. A kormány nemrég döntött arról, hogy további 700 millió forint jut a fesztiválszervezőknek a könnyűzenei fesztiválok életben tartására. A hamarosan megjelenő pályázat pályázónkénti keretösszege 35 millió forint lesz, és a járvány miatt elmaradt vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500 fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja közlése szerint.
 
(MTI)