Tatai Vadlúd Sokadalom

Szombaton tartják a 23. Tatai Vadlúd Sokadalom elnevezésű madárfesztivált, amelyen a sok ezer lúd, réce, sirály és rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok várják az érdeklődőket.
 
A tatai Öreg-tavon telelő vadludak akár 5000-6000 kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek Magyarországra, az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg, majd márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelő területeikre.



A nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó tatai Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely Európában, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz. Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta Ramsari területen már mintegy 42 ezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon maximum 39 ezer vadlúd tartózkodott, napközben pedig több ezer réce, sztyeppi és dankasirály is látható a tavon. Csúcsidőszakban, november végén és december elején a tavon éjszakázó vadlibák száma akár a 65 ezret is elérheti.
Az érdeklődőket a sok ezer lúd, réce, sirály és rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok, előadások, kézműves foglalkozások várják. Akik személyesen nem tudnak részt venni a programon, azok a tatai Öreg-tó medrében működő vadludas webkamera közvetítésén keresztül online is figyelemmel követhetik a vadludakat.
 
(MTI)