Rekordszámú látogatót fogadtak kastélyaink és váraink idén nyáron

A tavaly nyári számokat közel megduplázva több mint 310 ezren látogatták meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. műemléki helyszíneit.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram koordinációjában a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által folyamatosan újulnak meg a kastélyok és várak Magyarországon. Az összesen 30 projekthelyszínből 14-et a NÖF maga is üzemeltet.
A 2021-es évben hat megújult helyszín nyithatott meg, elsőként a tatai Esterházy-kastély, majd azt követően a nádasdladányi Nádasdy-kastély és a szögligeti Szádvár, Füzérradványban a Károlyi-kastély, Sümegen a Püspöki Palota, valamint a bajnai Sándor-Metternich-kastély.


 
A sikerrel záruló fejlesztéseknek köszönhetően idén már az első negyedévben átadtak három helyszínt, a majki Kamalduli Remeteséget, az azóta is rendkívüli népszerűségnek és a legnagyobb látogatottságnak örvendő szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, valamint Dobán a Somló-várat. Év végéig átadják Dégen a Festetics-kastélyt, melynek egyedülálló angolparkja jelenleg is látogatható, valamint a nagyvázsonyi Kinizsi-várat és a szigetvári várat is.


 
A 2021-es év után idén minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi Magyarország épített örökségére. A nyári szezon zárultával idén augusztus 31-ig közel 500 ezer látogató fordult meg a NÖF által üzemeltetett műemlékekben országszerte, ami 70 százalékos növekedésnek számít a 2021-es teljes évi adatokhoz viszonyítva.
Töretlen sikerrel működik Tatán az Esterházy- és Nádasdladányban a Nádasdy-kastély, melyek havonta átlagosan tízezer látogatót fogadnak, de rendkívüli eredményről számolt be az Edelényi Kastélysziget, a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a Siroki vár is.
Jelenleg a társaság portfóliójába tartozó 20 műemlék épület látogatható a nagyközönség számára.
 
(turizmus.com)