Rekordot döntött a kastélyok és várak látogatottsága tavaly Magyarországon

A tavalyi öt után az idén tíz új létesítményt nyitnak meg a nagyközönség számára.
 
A tavaly elért, csaknem 315 ezres látogatószám minden idők legmagasabbja annak ellenére, hogy az intézmények nagyjából háromnegyedévet tarthattak csak nyitva. Az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy 5 új létesítményt nyitottak meg és vezettek be a piacra tavaly, miközben minden korábban átadott létesítményük látogatottsága is átlagosan 35 százalékkal nőtt.
2019-ben több mint 213 ezer, 2020-ban közel 141 ezer látogatót fogadtak létesítményeikben.



Tavaly a leglátogatottabb létesítmény az újonnan megnyílt tatai Esterházy-kastély volt mintegy 55 ezer látogatóval.
 
(MTI)