Óbudai ZeneZug Fesztivál hétvégén a Budapesti Vonósokkal

Az Óbudai Társaskör nyitóeseménye péntektől vasárnapig tart, a zenei programok mellett színházi előadást is láthatnak az érdeklődők.
 
A Botvay Károly gordonkaművész, valamint Pilz János koncertmester művészeti vezetésével működő Budapesti Vonósok célja, hogy az országos versenyeket nyert zeneiskolás korosztályt már fiatalon megismertesse a közönséggel. A július 9-i nyitókoncert róluk szól a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Budapesti Vonósok közös rendezésében.
Mint írták, az estét záró Zegzugos zenei utazáson a zenekar művészei különböző zenetörténeti korszakokból válogatott kamaraműveket megszólaltatva kalauzolják végig a Társaskör termein a hallgatóságot, közben izgalmas részleteket árulnak el a művek keletkezéséről.



Másnap, július 10-én improvizációs színházi előadást tartanak a Momentán Társulat előadásában, ezt követően a fesztivál házigazdája, Bolla Milán Farkas Gábor zongoraművésszel beszélget, aki a 18 órakor kezdődő koncert szólistája lesz. Beethoven és Dvorák zenéje után a napot a Szakcsi Trió kerti dzsesszkoncertje zárja, ehhez a móri Csetvei Pincészet válogatott borait lehet megkóstolni.



A zárónapon, július 11-én délután a gyerekeké a főszerep: 16 órától a közönség együtt játszhat, énekelhet és rajzfilmzenét alkothat a zenekarral Bognár Szabolcs énekművész közreműködésével és Lakner Tamás vezetésével. Este, 18 órától a Budapesti Vonósok és Eredics Salamon közös műsora európai örökségünk egy szeletét mutatja meg, amely ívet rajzol Itáliától a Balkán-félszigeten át a mai Magyarországig és Erdélyig. Idén is zenés Kerti Mulatság zárja a fesztivált, az esti koncert vendégeit egy pohár borral és harapnivalóval várja a zenekar.
 
(MTI)