Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

Nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson vasárnap 10 és 16 óra között, az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra is.
 
A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. A legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit, valamint a kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat - olvasható a közleményben.



A tájékoztató szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják a látogatókat Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a vasútbarátok felszállhatnak egy híres Mk45-ös mozdony és a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdony vezetőfülkéjébe is.
A rendezvény napján a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, a vonal felső szakaszán félóránként gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak.
 
(MTI)