Nőtt az utasok száma az idei balatoni hajózási szezonban

A 176. balatoni hajózási szezonban több mint kétmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) járatain.
 
A társaság összegzése szerint az idén kiemelkedő volt a nyári forgalom. A Bahart hajóin közel 700 ezren utaztak, ami 7,7 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A települések közötti járatokon 4,5, míg a séta-, a program- és a rendezvényhajókon 17,7 százalékkal volt több az utas.



A legkedveltebbek továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany, és a Fonyód-Badacsony útvonalak voltak. A séta- és programhajókra legtöbben a siófoki, a keszthelyi és a balatonfüredi kikötőkben váltottak jegyet. Az idei év slágerének a társaság bulihajó és varázshajó programjai számítottak, ezeken mérték a legnagyobb utasszám bővülést. A bulihajókat több mint 22 ezren, a varázshajókat 9 ezren választották.



A közlemény szerint sokan éltek a hajózási társaság idén induló, online jegyértékesítési lehetőségével. A korábbi évekhez hasonlóan kedvelt volt a Kajla program, melynek keretében 5326 gyermek kirándult hajóval a Balaton körül.
A társaság az év hátralevő részében egyedi hajóprogramokat szervez. Halloween alkalmából október 29-én gyerekhajók indulnak Balatonfüredről és Siófokról. Ezen a napon Siófokról startol az év utolsó bulihajója is este. A tihanyi XX. Gardália Napok idején, november 5-én másfél órás nézőhajó indul a tihanyi személyhajó kikötőből, december 3-án pedig Mikulás hajókra lehet szállni Balatonfüreden és Siófokon.
 
(MTI)