Music Hungary Szövetség: húszezer rendezvényt meg lehetne menteni

A Music Hungary Szövetség szerint a járvány ellenére legalább húszezer hazai zenei rendezvényt meg lehetne menteni; a szervezet megkezdte egy zenei újranyitási terv előkészítését.
 
A rendezvényszervezők és a közreműködők számára kiemelten fontos, hogy az újranyitás tervezhetően történjen. Ha a szakma nem lát előre, augusztusig várhatóan újabb 40 ezer zenei rendezvény marad el, amelyből akár húszezer megmenthető lenne – szerepel a Music Hungary Szövetség közleményben.
Mint írták, a döntéshozóknak fel kell ismerni: a kultúrát meg kell menteni ahhoz, hogy a társadalom egyben maradjon. A Music Hungary Szövetség munkacsoportot alakított, és együttműködik a kormányzati szervekkel, hogy hatékony és biztonságos zenei-kulturális újranyitási tervet dolgozzanak ki.



„Ehhez három alapvető dologra van szükség: tervezhetőségre, azonnali és hatékony állami segítségre és az 5 százalékos kulturális áfa bevezetésére” – idézte Weyer Balázst, a szövetség elnökét a kommüniké.
A zenészek, alkotók, előadók, koncert- és fesztiválszervezők, zenei menedzserek és rendezvénytechnikai szakemberek érdekvédelmi szervezeteként működő Music Hungary Szövetség arra kéri a kormányt, hogy hozzon nyilvánosságra egy tervezhető menetrendet a rendezvények számára. A közlemény kiemeli: az Egyesült Királyság három hete bemutatott egy hasonló ütemtervet, miután több nyári nagy fesztivál is bejelentette, hogy elmarad, ám azokra, amelyek a tervezett nyitási lépcsők szerint várhatóan megtarthatóak lesznek, néhány nap alatt elfogyott minden jegy.
Tavaly a szokásos átlag hatvanezer zenei rendezvényből csupán csak nyolcezer tudott megvalósulni az év első három hónapjában, illetve a nyári, ötszáz fősre korlátozott formában, ami 87 százalékos visszaesés az előző évhez képest. 2020 márciusa óta 52 ezer zenei rendezvény maradt el, nyárig várhatóan további negyvenezer zenei esemény nem fog megvalósulni.
 
(MTI)