Kétmillió látogató a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban

Április 21-én köszönthette kétmilliomodik látogatóját az idén 10. születésnapját ünneplő Tisza-tavi Ökocentrum.
 
A Tisza-tavi Ökocentrum létrehozásának alapötlete 2000-2001 környékén született meg, a megvalósítás kezdeti lépése a poroszlói Ökoturisztikai tanösvény kialakítása volt, melynek alapkövét 2004. október 8-án helyezték el.
A 2007-2014 EU költségvetési ciklusban Poroszló Község Önkormányzata sikerrel pályázott a szükséges forrásokra, a mintegy 2,2 milliárd forintból megvalósítandó Tisza-tavi Ökocentrum megépítéséhez közel kétmilliárd forint támogatást nyert el.



A vendégszám a Tisza-tavi Ökocentrumban az eltelt évek során folyamatosan növekedett, először 2015-ben sikerült túlszárnyalni a kitűzött évi kétszázezer főt. A csúcsévnek 2019 bizonyult, ekkor egy év alatt majdnem 240 000 vendéget regisztráltak.

 

Százezredik látogatójukat 2012. augusztus 17-én, egymilliomodik látogatójukat pedig 2017. június 16-án köszöntötték.
2022. április 21-én pedig belépett a kapun az idén 10 éves Ökocentrum történetének kétmilliomodik látogatója, Ferenczi Tünde Isaszegről.
Az Ökocentrum kétmilliomodik látogatója „örökös vendég" lesz, a neki átadott dokumentum szerint egész életében bármikor belépőjegy nélkül, tetszés szerint látogathatja az intézményt.
 
(turizmus.com)