Idén is lesz farsangi karnevál a Velencei-tónál

A helyi hagyomány és a többszáz éves európai tradíció jegyében szervez szombaton jelmezes farsangi felvonulást és mulatságot Velence Város Önkormányzata.
 
Az önkormányzat közleménye szerint a Velencei Karnevált a Hauszmann Alajos művelődési háznak otthont adó kastélynál rendezik meg, ahová gyerekeket, felnőtteket, családokat és baráti társaságokat egyaránt várnak.



A farsangi mulatságon zenészek, mutatványosok, zászlódobálók, alakoskodók, maskarások, bábosok, tűzzsonglőrök, valamint táncosok gondoskodnak a látogatók szórakoztatásáról. A tervek szerint jelen lesznek a Vagabanda Gólyalábasok, koncertet ad Endrődi Ági és a Fellegjárók Zenekar, sok mesével, tréfával, tánccal, zenével vegyített, improvizatív folklórszínházi előadást tart a Bahorka Társulat. Rajtuk kívül Kínából érkezik egy nemzetközi hírű produkció, amelyben a művésznő a szecsuáni opera jellegzetes álarcait fogja bemutatni. A napot a Tűzisten gyermekei tűztánc show-ja zárja.
 
(MTI)