Győrtől Pannonhalmáig bringázhatunk az új kerékpárúton

A hazai kerékpárút-hálózat hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert.
 
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Mosóczi László elmondta, hogy az ITM folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal.
A Modern városok program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.



Győr-Moson-Sopron megye és a Balaton térségének kerékpáros kapcsolatát jelentősen javította, hogy tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között.
A szervezet turisztikai útvonalat jelölt ki Fertődtől Keszthelyig, a Fertő tavat megkerülő kerékpáros útvonal részét képező, Fertőd és az országhatár közötti kerékpárutat felújította, ezen túl a Fertő tó körüli kerékpárút egy hazai szakaszán tesztelik majd a világító burkolati elemeket.
A térséget érintő jövőbeli kerékpáros fejlesztések közé tartozik a Győr és Komárom közötti összeköttetés kiépítése, a Ménfőcsanak, Tényő és Sokorópátka közötti kerékpárút megépítése, valamint a Győr és Győrújbarát közötti kerékpárút megvalósítása.
 
(turizmus.com)