Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről

Felszálltak az első újraindított járatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pénteken, az utasok betartották a biztonsági intézkedéseket.
 
Az első újraindított járatot a Wizz Air teljesítette Berlinbe, a személyzet felkészülten várta az utasokat, az ellenőrzés, beszállítás is gördülékeny volt – tudatta a Budapest Airport.
Az üzemeltető hangsúlyozta, minden megtesz annak érdekében, hogy az utasok és a dolgozók biztonságban legyenek a repülőtéren. Ennek érdekében több intézkedést is hoztak: az utasok közötti megfelelő távolság megtartását padlómatricákkal és információs táblákkal egyaránt segítik. Emellett folyamatosan utántöltik a kézfertőtlenítőket, és gyakrabban végeznek fertőtlenítő takarítást. A személyzet azon tagjai, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti 1,5 méteres távolságot, kötelezően maszkot viselnek.
 
(MTI)