Európai Madármegfigyelő Napok

Az Európai Madármegfigyelő Napok hazai koordinátora, a Magyar Madártani Egyesület (MME) országszerte 17 megyében és Budapesten összesen 54 helyszínen várja a madárbarátokat szervezett programokkal a hétvégén.
 
Az október első hétvégéjére meghirdetett kezdeményezés még 1993-ban indult, az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így már két kontinensen gyűjtik az adatokat az őszi madárvonulásról. A szemléletformáló, figyelemfelhívó akció során tavaly 35 országban csaknem 30 ezer résztvevő több mint 4 millió madarat figyelt meg.



Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az akció során a különböző szervezett programok mellett egyénileg, otthon is meg lehet figyelni a madarakat a hétvégén, ehhez az egyesület honlapján elérhető elektronikus űrlapot kell kitölteni (mme.hu) és vasárnap 16 óráig elküldeni. A természetvédő egyesület honlapján megtalálható a részletes programlista is. Hozzátette: a figyelemfelhívó akciót azért ilyenkor rendezik, mert ekkor zajlik az északi féltekén az őszi madárvonulás dandárja.
 
(MTI)